2010. október 14., csütörtök

Kitérő

Tudom, gonosz vagyok hogy itt hagytam abba az első fejezetet. De ha kedvesek lesztek és írtok kritikát én is kedves leszek és hamar hozom a kövi fejezetet. Talán már hétvégén vagy hétfőn este.

Pá pá : Eli

Úgy is elkaplak! 1. fejezet

Trish fáradtan bevágta maga mögött lakása ajtaját; még arra sem volt ereje hogy körülnézzen. Barátnője, támasza, legőszintébb kritikusa, Famen az egyik fotelban ücsörgött.
-Kész, nem bírom tovább, a mai nap túl sok volt. Hátravetette magát a kanapén.
-Már megint nehéz ügyfél?Tudakolta barátnője, a kezében tartott könyvből felnézve.
-Heh, még ha csak nehéz eset volna... az az igazság Famen, hogy elegem van, belefáradtam ebbe a melóba. Az vigasztal hogy már csak két hetet kell elviselnem ebből a helyből, munkából miegymásból.
Famen sóhajtott egyet majd odalépett barátnője elé. -Jaj te nő; miért nem léptél már ki hamarabb?
Trish csak legyintett, mondván túl hosszú történet.
-Van időm Tri, úgy hogy kezdj neki.
-Eleinte szerettem csinálni, levezettem vele a feszültséget a fősuli mellett, de aztán már csak szükségből űztem a melót, kellett a pénz, és ez a munka által ismertelek meg titeket is, az egyedüli jó ebben az egészben. Amúgy meg én vagyok a legjobb nyomozó és "elkapó", szóval ha akartam volna akkor sem tudtam volna kiszállni, de most már nincs főnököm, így magam döntöm el mihez kezdek az életemmel.
-Gyere velem Párizsba, ott új életet kezdhetsz és egy csomó új emberrel ismerkedhetsz meg. Győzködte Famen.
-Még meg....áááhhh gondolom, jó? Kérdezte nagy ásítás közepette.
-Két heted van rá, te magad mondtad. Nah hagylak aludni, de Trisha, az ágyban kellene véghez vinni az alvászatot. Puszit nyomott barátnője homlokára, majd halk csentintéssel köddé vált.
Tris elvánszorgott a hálószobáig, képtelen volt átöltözni vagy fürdeni menni, ruhástól az ágyra zuhant és ahogy a feje a párnát érte már aludt is.
Reggel, pontosabban olyan délelőtt tizenegy körül, megszólalt a telefont. Tri még szinte fel sem ébredt, nyúlt a mobil után.
-Mit akarsz? Recsegte a telefonba álmos hangon.
-Trisha Gemgrod, told ki a feneked az ágyból és nyitsd ki azt az istenverte ajtót! Ordította Famen.
Egyből kiugrott a paplan alól; tudta ha Famen ideges akkor valami nagyon nagy baj készül vagy már van.
-Repülök. Eldobta a készüléket, futva belelépett a papucsába, a cipő valahogy lekerült róla az éjszaka. A rohanásban belelesett a tükörbe és elborzadt. Ajtónyitás közben beletúrt gubancos félhosszú hajába.
-Famen, miért nem teleportáltál? Csodálkozott Trish.
-Túl ideges vagyok, féltem hogy az északi sarkon kötnék ki. Hanley eltűnt, vagyis nagyon úgy tűnik hogy elrabolták. Könny csillogott a szemében; Trisha csodálkozott, barátnője nagyon erős egyéniség sírni még soha nem látta, de most nagyon közel állt hozzá.
Tri egyből magához tért, Hanleynek nem voltak ellenségei, szelíd kedves, intelligens, de határozott férfi hírében állt.
-Famen, nyugodj meg, ha ideges és zaklatott vagy nem jutunk egyről a kettőre. Magamra kapok valamit, azután megyek is veled.
-Ö... Trisha nem akarok bunkónak tűnni, de mikor fürödtél utoljára?
-Asszem két napja; azt mondod szagom van? Nah jó, ha tudsz várni 15 percet akkor lezuhanyozom. Fintorgott orrához emelve a pólója nyakát. Igazad van, sürgősen szükségeltetik víz és szappan. Kirángatta a szekrényből a törülközőjét, azzal együtt jött a szekrény szinte egész tartalma. Sikítva elugrott a veszélyforrás elől és a fürdőbe sprintelt.
Famen kacagása ott csengett a fülében.
-Hé te lány, mikor vagy hajlandó rendet rakni itt ebben a romhalmazban? Csoda hogy egyáltalán megtalálsz benne valamit.
-Ha már úgy is kritizálod a cuccaimat, rakhatnál el egy két ruhát meg cipőt egy táskába, gondolom nem két napra megyek, előkeríteni a férjed.
-Talált, süllyedt. Amíg Trish zuhanyozott, Famen elrakott pár inget, pólót farmernadrágot, bár nem értette barátnője miért nem öltözik nőiesebben, van elég pénze. Rakott el alsóneműt, zoknit is tett volna ha talál.
-Tri, zoknijaid merre kóricálnak?
-Ahonnan a türcsit kivettem ott valahol, vagy a kis szekrény valamelyik fiókjában. Hangzott a felelet.
-Ez a nő kész rémálom, én mondom. Mérgelődött Famen.
-Hallottam ám. Fuvolázta túl Trisha a vízcsobogást.
-Tudom, azért mondtam, jah Tri mik ezek a valamik a fiókodban? Vizsgálgatta a fémnek látszó tárgyakat, azután rájött, és elkapta a röhögés; zengett a ház a kacagásától.
-Mi ilyen vicces? Toppant be a hálóba a házigazda.
Famen meghimbálta a mutatóujján a bilincset.
-Szenvedélyes gyűjtő vagyok, mi azzal a gond?
-Remélem ezeket nem használtad segédeszköznek; ugye nem?

Kitérő

Egy újabb történettel jövök.... tudom, tudom az eddigieket sem fejeztem még be; de ezt most ki kell írnom magamból.
A töriről röviden: Van egy nyomozó és egyben bérgyilkos csajszi, aki besokall a munkájától. Legjobb barátnője férje eltűnik és nagyon úgy néz ki, hogy Trisha-nak nem lesz ideje pihenésre. Barátnőjével Párizsba utaznak, a szálak minden oda vezetnek. Párizsban Trish megismerkedik négy jóképű pasival. Először vonakodik belebonyolódni egy kapcsolatba; " Famen, tudod hogy milyen a munkám, és ha most be is sokalltam, az nem azt jelenti, hogy megtudnék válni tőle. Ebben a pár hétben rájöttem, hogy hiába panaszkodom szeretem csinálni. Abba az életbe, amit élek nem való kapcsolat és melyik férfi szeretne olyan nőt aki egyetlen mozdulattal képes megölni egy embert?!"
Végül is Trish is nő, vannak szükségletei; meg hát nem könnyű ellenállni négy ilyen izzig-vérig férfinak.
Vajon kit választ? A lány számára nem könnyű a döntés hisz mind a négy férfiban van olyan tulajdonság ami Trish számára fontos.
És te kit választanál?
Remélem felkeltettem az érdeklődésed....

2010. szeptember 26., vasárnap

Ez már kicsit hosszabb lett igaz? Szerintetek helyre tudja hozni? Jó lenne ha kapnék egy két kritikát.

La academia 3. fejezet




Tabita

Miután vége lett az órámnak Ungold mesterrel, az étkezde felé vettem az irányt, ma még csak egy szendvicset ettem és már elmúlt hét óra. Épp a hirdető tábla előtt haladtam el, amikor megakadt a szemem egy papírfecnin, nah jó nem fecni volt hanem füzet méretű lap. Versennyel egybekötött utazást hirdetett, ami öt nap múlva lenne, ma még fel lehet iratkozni.
- Hűha ez izgi lesz, lássuk hol a névsor; áhá itt is van. Oda varázsoltam a nevem a többiekéhez, közben végigolvastam a neveket. Ajjaj, Sergius jön, Alex is felírta magát, ennek nem lesz jó vége, nővérkém ki nem állhatja azt a srácot. Tovább vándorolt a tekintetem Romero herceg szálkás betűi láttán remegni kezdett a lábam. Te jó ég, ő is ott lesz, elő évfolyamos korom óta bele vagyok szerelmesedve. Erről csak a nővérem és Robin tud, senki más, ő meg végképp nem, belehalnék a szégyenbe, ha rájönne. Meg egyébként barátnője van, legalábbis én úgy tudom, vagy is ez nem biztos, mert a hülye haverjai nem olyan hihető források e téren. Most jut eszembe, valaki vagy valakik ellopták a nővéremmel közös naplónkat, te szentséges szalamandra! Abban van minden titkunk, ha kiderül... nem tudtam tovább szőni a gondolatsort, mert egy kis levélke röppent a kezembe. Felkaptam a fejem, hogy körülnézzek, de a folyosó üresen ásított. Szétnyitván majdnem elájultam, saját magammal néztem farkasszemet. Ezt a képet még Kelton csinálta, s mit mondjak eléggé erotikus lett. Fekete hajam szétterült a hátamon, hason feküdtem a vörös selyemágyneműn, felkönyökölve, kacéran egyenesen a kamerába tekintve barna szemeimmel. Nem viseltem mást csak falatnyi francia alsóneműt, egy fekete kis kalappal a fejemen és a mosolyomat. A francba kinél vannak a képeim?! A fotó alatt szöveg volt, nem kézzel írott, rögtön rájöttem volna kiküldte. "Nem tudtam hogy ilyen jó alakod van, baby. Jó volna közelebbről megismerkedni, mit szólnál ahhoz, ha találkoznánk egy csendes helyen? Várom a válaszod, a levél megtalál engem ha írsz." Kiakadtam, ez azért nem semmi húzás a részéről, akárki tette. A válaszomat gyorsan le is firkantottam a faliújságnál levő tollal. "Még is kinek képzeled magad édesem?" Gúnyosan elmosolyodva tovább írtam a véleményemet. "Majd amikor befagy a pokol szivi, jah és tehetnél nekem egy szívességet, marha gyorsan ad vissza a naplómat, mert ha nem nagyon megbánod. Pá pá perverzkém." Útjára engedtem a levélkét, az abban a pillanatban köddé vált. Hálát adtam az égnek, hogy ez a tökfej magánbűbájt tett rá. Nem szokásom káromkodni, de ilyenkor kijön és különben sem hallotta senki. Gyomrom korgása térített vissza a valóságba, ideje lenne normális kaját enni.
A folyosó végén felbukkant az, akit ma nagyon elakartam kerülni, pedig oda vagyok érte. Romero épp erre tartott a bandájával jobban mondva a barátaival. Ebben a suliban nincsenek bandák vagy ehhez hasonló klikkek. Van akit nem bírsz, van akit nem kedvelsz, de nincs háborúskodás, kisebb csínyek előfordulnak az igaz. Szóval valamin nagyon röhögtek, viszont nekem nem volt kedvem megvárni míg beszólnak valami idiótaságot, inkább kerülő úton mentem az ebédlőbe. Sietve, mert megígértem Robinnak, aki a nővérem után a legjobb barátnőm, hogy segítek neki megcsinálni az alkímia háziját. Szerencsére, Robin ott ült az egyik asztalnál, még nagyban falatozott, lehuppantam mellé, nem telt el két másodperc, rögtön belevágott a közepébe.
- Nah mizu? Lagymatag fejrázásomra elmosolyodott. - Látom ma nem vagy valami élénk, szarul nézel ki és iszonyatosan sápadt vagy; minden rendben? Hát igen ezt bírom benne, nem kertel egyből a lényegre tér, ráadásul nagyon éles szeme van minden apró részletet észre vesz, ám ha a saját szerelmi életéről van szó tiszta vak, nah mindegy.
- Kösz, szarul is érzem magam.
- Gyere, mond el Robin néninek mi nyomja a pici szíved. Ez a csaj mindig képes felrázni a depiből akármilyen vészes a helyzet. Most sem volt másként, nevetve eltoltam tolakodó arcát és szedtem a finomabbnál finomabb kajából, majd megböktem.
- Bonnie te kis pimasz. Kacagva folytatta a vacsorázást. Emlékszem még elsőben neveztem el őt Bonnie - nak amit nem bánt. A sajátságos humora, sokszor éles nyelve, cinikus véleményei miatt volt már balhéja a pasikkal, ettől eltekintve eléggé sokan kedvelik.
- Bonnie, te mit tennél a helyemben?
- Oh. Száját csücsörítve elmélyülten gondolkozott, amikor ilyen arcot vág, nevetési inger kerülget. - Attól függ miről van szó Tabi.
- Szerelmes vagy egy pasiba, viszont tudod nem lehet köztetek komoly kapcsolta, mert egy menő csajozós fazon, még is reménykedsz, erre kapsz egy levelet, valami ismeretlen ürge találkozni akar veled, látott rólad erotikus fotókat; előtte meg kiderül, ellopták a naplódat onnan szedték a képeket. Nah ehhez mit szólsz?
Döbbenten nézett rám, a szája tátva maradt, elég nehéz meglepni őt, most sikerült.
- Hűha mozgalmas napod volt az biztos. A végszót Romero adta meg amikor belépett az étkezdébe.
Minden mozdulatát lestem, ahogy elegánsan elül az asztalhoz, szed magának az ételből és enni kezd. Azt is figyelemmel kísértem, amikor egy csaj, Irina oda tipegett hozzá irreálisan magas sarkú cipőben, affektáló hangon megkérdezte mit csinál este. Fájt látnom, hogy átkarolja a lány derekát, belesuttog a fülébe, a nyakába csókol, mindeközben fél szemmel engem vizslatva. Szinte beleégett a retinámba ez a jelenet, ami olyan volt számomra mint valami rémes mozifilm. Bonnie rám pillantott, majd a párocskát vette szemügyre; gonosz mosollyal megpöccintette volna az ujját ha nem kapom el a kezét.
- Ne Bonn, nem éri meg. Közel állva a síráshoz, fogtam a sütimet; hiszen most sem ettem sokat; és Bonnie - t hátra hagyván elviharoztam. Szerencsére ez senkinek sem tűnt fel, mert a fél diáksereg akkor készült elhagyni az ebédlőt.





Romero


Ezek a srácok zsenik; a napló amit elcsentek; igen csentek nem loptak, mert mi nem lopunk; kincset ér. Azok a fotók amik benne voltak, kíváncsivá tettek, vajon csak a képeken látszik vagy tényleg van egy merészebb, vadabb oldala Tabita Fabeernek, és a nővérének Alexisnek. A naplóba már egyedül olvastam bele. Megdöbbentett, Tabi már elsős kora óta belém szerelmes. Nem azzal a rózsaszínfelhőcskés, nyáltengeres borzadállyal, hanem amiben nincs cicoma csak őszinte, valódi érzelmek. Ezt onnan tudom, hogy nem voltak mindenfelé szívecskék rajzolva, az írása tiszta, rendezett volt, és ahogy írt, beleborzongtam. "Ő magával ragad, elkápráztat, a mélybe taszít, majd felemel, fel a csillagokig."
"Veled képesnek érzem magam bármire, veled szabad vagyok; erőt ad. Szárnyakat adok neked, szárnyalj, de elkaplak ha zuhannál. Szabadon engedlek, ám csak annyira, hogy könnyedén visszatalálj hozzám. Vigyázz rám, én nem zárlak börtönbe." Majd egy másik bejegyzés, ami nem is olyan régi. "Bűnöm oly jelentéktelen, csupán szeretni akarom, mégsem tehetem, inkább hagyom elmenni, hisz úgy sem szeret. Távol kerül tőlem egyre távolabb, nem tudom mit tegyek, segíts nekem kélek. Gondolj rám, hunyd le szemed, s nézz rám. Ott vagyok veled, minden álmom, vágyam csak a tied." Azt hihetném másnak írta ezeket, azután megláttam magamról egy képet ami alá csak két szót írtak; "Tiéd örökké." Nem tudtam mit kezdjek ezzel az infóval, gőzöm se volt. Gondolkoztam aztán eszembe jutott; elküldöm az egyik fotót saját magáról, mellé írok pár sort. Bűntudat öntött el, hisz visszaélek a titkaival... héé álljunk meg egy kicsit; mikor lettem én ilyen szentimentális? Vállrándítással elintézve a dolgot, megkerestem a fiúkat, hogy vacsizni vonuljunk. A kajáldában Elena vagy Clara; igazából nem tudom mi a neve, nem szoktam megjegyezni az ilyen könnyűvérű lányok nevét; oda jött hozzám és az estéről érdeklődött. - Jó kis éjszaka volt, meg kéne ismételni. Súgtam a fülébe, belecsókolva a nyakába, közben önkénytelenül; mert nem vagyok kegyetlen, akárki akármit mondjon; Tabit néztem a szeme sarkából. Láttam ahogyan elsápad, majd megfogja barátnője kezét, még hallottam a szavait, "Ne Bonn, nem éri meg." Ezután kirohant a helyiségből. Már nem érdekelt Diana vagy mit tudom én ki, az sem keltette fel a vágyamat, hogy végig simított a karomon. Jobban izgatott, mikor lettem ilyen tuskó. Utána akartam menni, még se mozdultam. Nem baj helyre hozom, még helyre lehet hozni, ugye?
Fel pattanva a szobám felé vettem az irányt, figyelmen kívül hagyva Irina méltatlankodó rikácsolását, hogy fellöktem. Úgy döntvén átköltözöm Sergiushoz; lévén egyedül neki nincs szobatársa a harmadik évfolyamból, mellesleg a legjobb barátom; össze rámoltam pár cuccom. Irina nem találhat itt, mert akkor eldicsekedne a hódításával, amit nem akartam. Heh, én hódítottam meg őt és nem fordítva, meg amúgy is a fél kolesz már átment rajta; nekem nem lesz ilyen nő a barátnőm az holtbiztos, de szórakozásnak kitűnő. Sergius nem bánta, hogy meghúzom magam nála, szerelmi bánatban szenved, elhagyta a barátnője, kell aki odafigyel rá.

2010. szeptember 6., hétfő

Bocsi hogy ilyen rövidke lett... a következő már hosszabb lesz, csak már régen frissítettem és alig volt ihletem, de mindenképpen akartam frisselni. Bár nem úgy tűnik mintha bárkit is érdekelne :( mind1 én ettől függetlenül, saját magamért tovább csinálom. Ha mégis úgy döntenél hogy benézel, kérlek írj kritikát.

La academia 2. fejezet.

Alexis

 Raul most már boldogul egyedül. Tudom nem szép dolog belekontárkodni mások dolgába, de Raul a legjobb barátom, nem nézhetem tétlenül, hogy normális kapcsolata sincs.
Nem volt több órám, Raullal nem egy évfolyamba járunk, elég kevés óránk közös. Visszaérve a szobámba, ahogy beléptem az ajtón egyből éreztem valami nem stimmel. A megérzéseim mindig beigazolódnak, így okkal féltem. A szekrényemhez ugrottam, ott tartom az ikertesómmal közös, fotóalbummal egybekötött naplót, tesómmal szobatársak is vagyunk. Kihúzván a harmadik fiókot, oda se néztem csak beletúrtam. Nem találtam azt aminek ott kellett volna lennie. Sikolyom valószínűleg messzire elhallatszott, mert öt perc múltán Tabi rontott a szobánkba. Ép voltom láttán megkönnyebbült. - Alex, már azt hittem gyilkolnak. Mi történt?
- Én fogok gyilkolni; valami retardált marha ellopta az albumunkat.
- Miiiicsodaaa?! Kit kell megfojtani, tudod már?
- Még nem, amúgy is csak most fedeztem fel, kitudja mióta nála vagy náluk van. Te, mikor nézted utoljára hogy meg van-e, én négy nappal ezelőtt.
Tanácstalanul nézett rám, olyan volt, mintha tükröt tartanának elém. Mindenkit megdöbbentettünk amikor felvettek az akadémiára. Egyedül a hangunk nem egyforma, minden más félelmetesen egyezik. Az első évben állandóan összetévesztettek minket, csak azok tudtak megkülönböztetni, akik eleve ismertek, vagy sokszor hallották a hangunkat.
- Idegrohamot fogok kapni még ma az tuti.
- Tati abban az albumban van minden titkunk, felfogtad ez mit jelent?! Bármikor napvilágra kerülhet a plátói szerelmed Romero herceg iránt, jah és arról nem beszélve hogy csomó fotó van Kelton barátunk fényképezős korszakából. Ami azt jelenti...
- Elég sok erotikus fotónk került rossz kezekbe! Jesszus ha nem találunk ki valamit sürgősen nekem és neked annyi. Alex, ezeket a képeket a tanárom meglátja, soha az életben nem vizsgázhatok le!
Ez eszembe sem jutott, szegény Tabita gyógyító akar lenni, de ha ezek a fotók napvilágot látnak, nem valósíthatja meg az álmát.
- Valamit kitalálok, ígérem Tabi. Próbáltam megnyugtatni, többé kevésbé sikerült is. Elküldtem az órájára, bár ugyan abba az évfolyamba járunk, neki még külön órái vannak a mesterével Ungold gyógyítóval. Rendes fazon, viszont nem lenne túl szerencsés ha Tabi félig meztelen fotói hozzá kerülnének, nem vállalná tovább húgom tanítását.
Miután elment, elgondolkodtam, ki az a személy akinek indoka oka van kicseszni velünk, még fél óra múlva sem jöttem rá. Oh hogy az a...! Nah jó lemegyek az edző terembe, túl sok a feszültség.

2010. április 29., csütörtök

La academia 1. fejezet.

Raul vagyok a legkisebb Merryton fiú; nem könnyű az élet két bátyó mellett, viszont bármikor számíthatok rájuk. Az Akadémián tanulok, ahol szinte mindig pörög az élet.
Alexis próbált meggyőzni hogy minden rendben lesz, csak azt kell tennem amit mond. Nah persze; ez is rosszul fog végződni mint az összes eddigi eszement ötlete. Én megint hallgattam rá, pedig nagyon jól tudom, pofára esés lesz a vége. De hát mit tehet az ember fia ha egy Alexis-nek nevezett tornádó söpör végig a szobáján megmentelek címszóval. Cöch... mintha szükségem lenne rá.
Egy héttel és négy nappal ezelőtt Alex kitalálta, nekem barátnő kell. Nem mertem lehűteni a lelkesedését, miszerint a férfiakat kedvelem. Így tűrtem, hogy egyik buliból a másikba hurcoljon. Egy hétig bírtam, majd közöltem vele, nem a legszebb hangon, hogy elegem volt. Szerencsére nem sértődött meg, mert időközben rájött a titkomra. Ma, mit ad isten, közli eléggé tárgyilagosan, öccse is a fiúkat szereti. Nah pff. Negyed óráig röhögött az arckifejezésemen. Nem ezt várná az ember a legjobb barátjától. Végül nagy nehezen benyögte mit kéne tennem.
-Fogadnod kéne Petroniussal. Gyilkos tekintetem láttán a feje fölé emelte a karját. -Oké, oké nem szóltam. Azért gondold át.
Miért kéne átgondolnom? Mitől lesz nekem jobb ha fogadok az öccsével?!
-Te hárpia! Ezt nem úszod meg. Félig mérgesen félig nevetve hozzá vágtam a könyvem, ami hatalmasat dörrent az utána becsukódó ajtón. Alex csak kacagott a túloldalon.
-Édesem, én mindig megúszom, te viszont folyton bajba kerülsz.
-Ez mégis kinek a hibája, "drágám"? Tudakoltam az uccsó szót erőteljesen megnyomva. Az a szerencséd hogy nem tudok rád haragudni, te akaratos liba.
-Ezt bóknak veszem Raul. Amúgy jobb ha készülsz, mert félóra múlva kezdődik a lélektanóra. Jah és kötelezőő! Fuvolázta vidáman, majd csak a cipője kopogását hallottam távolodni. El nem tudom képzelni hogyan tud ezekben a magassarkúnak titulált kínzóeszközökben járni. Nah mindegy. Felkaptam a törölközőmet, és egy alsógatyát. A langyos víz egy kicsit magamhoz térített. Elgondolkoztam azon amit Alexis mondott. Fogadás Petroniussal. Nah neem! Még mit nem!? Megzavarodtál Raul? Megráztam a fejem majd kiléptem a zuhany alól. Magamra rántottam a bokszert, türcsit a nyakamba akasztva mentem vissza a szobába. A szemem megakadt egy alakon akinek nem itt lenne a helye, ráadásul az én ágyamon terpeszkedett. Ki az, nah ki? Persze hogy Petronius; ilyen az én szerencsém. Remélem nem Alex küldte ide, mert ha igen lenyomom a torkán a kedvenc magassarkúját, de először a sráccal végzek.
-Helló Petronius. Öö... te mit keresel itt? Ez az Raul, mi a fene ütött beléd?! Nem szoktál dadogni! Kéjesen végig mért.
-Hali Raul. Csak gondoltam beugrom, mehetnénk együtt lélektanra. Rám villantotta macsós vigyorát. Nos, nem vágódtam hanyatt tőle, viszont a vérem száguldani kezdett.
-Mit ne mondjak, megleptél. Öt perc és mehetünk, csak magamra kapok valamit, így mégsem mehetek. Vigyorogtam. Nah Raul, tudsz te ha akarsz. A szekrényhez sétáltam. Kivettem egy fekete inget, és egy sötétkék farmert. Még véletlenül sem azért, mert ez a szín kiemeli a vörös hajam és a zöld szemem. Igen Raul, hazudj csak magadnak, abban úgy is remek vagy.
-Kár ezt a remek testet eltakarni. Mély rekedtes hangjára felé fordultam. Közben már felhúztam a nadrágot. Az inget gyorsan begomboltam.
-Tévedsz Petro, nincs nekem olyan jó testem. Jah amúgy, néztem a karórámra, tizenöt perc és kezdődik az óra. Próbáltam figyelmen kívül hagyni kéjes tekintetét. Ez mintha még jobban felizgatta volna. Höh, nagyszerű! Nem tudom honnan tudja, hogy meleg vagyok. Rólam senki sem sejti, viszont van egy két srác rajtam kívül akikről tudják, melegek. Nem ítélik el őket, de én mégsem mertem rászánni magam hogy elmondjam valakinek; egyedül Alexis jött rá.
-Te élsz tévedésben Raul. Lehet hogy nem veszed észre, de én látom hogy néznek rád, nem csak a csajok hanem a srácok is. Mindkét nem számára vonzó vagy.
Nah erre már nem tudtam mit mondani. És a hangja ahogy ezt mondta... kezdett a vér "rossz" helyre összpontosulni. Váááá ha meglátja valaki hogy merevedésem van már csak a hangjától, én leszek az akadémia legújabb pletykája.
-Bocsáss meg Petronius de meg kell keresnem a bátyámat, az órán találkozunk. Nem tudtam máshogy lerázni, viszont megbántani sem akartam. Rekord sebességgel elviharoztam. Visszapillantva még láttam besurranni a mosdóba.


Petronius

Csalódottan néztem utána. Reméltem hogy egy kicsit tudok vele beszélgetni. Nem baj, lesz rá még alkalmam, és nem csak beszélgetni. Erre a gondolatra fütyörészve folytattam az utam. Visszagondolva, amikor megláttam egy szál bokszerben, ha nem fogom vissza magam, ott helyben rámásztam volna. Olyan akár egy görög félisten, széles hát, napbarnított bőr, nem az a nagyon izmos fajta mégis látszik rajta hogy edzésekre jár. Vörös, dús, kócos hajába legszívesebben beletúrnék, szeme zöldje akár a smaragd,
és a hangja, ahh menten a gatyámba élvezek. Gyors ütemben keresnem kell egy mosdót. Beslisszoltam a toalettre, hogy könnyítsek magamon, ha már Raul nem segít. Bezártam az ajtót hogy ne érjen valami váratlan. Nekidőltem a falnak, és lassan belecsúsztattam a bal kezem a gatyámba. Raul-ra gondolva szinte láttam magam előtt ahogy leveti a boxert, csillogó szemekkel rám néz, majd megragadja a férfiasságomat. Meghallva a hangját, a markomba élveztem. Azután rájöttem; a mosdóajtó előtt áll, és engem keres. A francba, ezt hogy magyarázom ki?! Bűbájjal rendbe szedtem a ruhámat, megmostam a kezem.
-Petronius, tudom hogy odabent vagy, láttam amikor bementél. Vagy talán már elmentél?
Hogy elmentem-e? Oh "édesem" nem is tudod mennyire.
-Öö Raul, te vagy? Minek kérdezel ilyen hülyéket ha úgyis tudod, balfácán! Ajjajj már magammal vitatkozom, nem jó jel.
-Igen Petro, én vagyok, három perc múlva, tanóra.
Ne, ne szólj hozzám mert elélvezek a hangodtól, de hangosan ennyit mondtam. -Máris megyek, csak hívott a természet.
Kizártam az ajtót és kiléptem.
-Nah gyere te csavargó. Már azt hittem nem is jössz órára. Nevetve megbökte a vállam.
Bárcsak mással bökdösnél, máshol. Hermész szent nevére, miket gondolok én?! Jól van Petronius, nyugalom; nem olyan nehéz másra koncentrálni. Fenébe, még hogy nem nehéz? Ha melletted sétál titkos vágyaid megtestesítője, akkor nem hiszem hogy tudsz másra gondolni.
-Petro, nagyon csöndes vagy. Valami baj van? Kedvesen a karomra tette a kezét. Száraz volt a tenyere és forró.
-Nem, nincs semmi baj.
-Jól van te tudod. Hangja sokat sejtetően elmélyült. Neee, lebuktam; nyugalom, mély levegő és kifúj. Nem hiszem hogy tudja, az nem lehet. Az arcát néztem, bár tudnám mi jár a fejében.
-Nővérem említette, valami verseny miatt előrébb hozták a halloween partit. Törtem meg a csendet; vártam mit fog erre reagálni.
-Alexis nekem ezt miért nem mondta? Tűnődő arccal a semmibe bámult. Jah tudom már; megint szervezkedik a hátam mögött.
-Alex már csak ilyen, mindenbe beleüti az orrát; a nővérem, szóval nagyon is tudatában vagyok milyen. Egyszerre kezdtünk el nevetni. Sejtettük mi jár másik fejében; Alexet is utoléri a végzete, előbb vagy utóbb.

Egy újabb történettel jövök

Az Akadémia. Hm... mindig pár fejezetes lesz egy- egy család élete. Majd mindig ki fogom írni, kinek a szemszögéből íródik a történet.
Üdvözöllek a csodák birodalmában. Ha elég bátor vagy beléphetsz a Varázslók, Boszorkányok, és egyéb különleges lények világába. Megismerheted Az Akadémiát, ahol, élnek, tanulnak, szórakoznak.
Töménytelen mennyiségű humor, perverzkedés, szerelem, bosszúság, ellenszenv, barátság. Nem tervezek véres, komor, horrorisztikus jelenteket. Szóval kalandra fel.
Jah és itt egy kis útravaló: Ne köss fogadást, mert úgyis elveszted; ha mégis sikerült fogadni...készülj fel, semmi sem lesz olyan, mint amit várnál. " Kötsd fel a gatyádat öcsi, nem lesz könnyű menet. Én melletted állok, de ha elveszted a fogadást, bajban lesz a csinos feneked"- bátyám kuncogva veregetett hátba.
-Kösz Lion, meglettem volna a vigasztalásod nélkül is."

Spanyolul: La academia- Az akadémia, vipera: víbora, kígyó: serpiente, macska: gato, ló: caballo, csillag: estrella,
Örökké: eternamente (eterno- örök), Tenger: mar, Hold: luna, Fény: luz, Nap: día, Árnyék: sombra, Hang: sonido, Csend: tranqulio,
Király: chulo, Királyné: reina, Herceg: príncipe, Hercegnő: princessa, Nemes: noble,
Halhatatlan: inmortal, Varázsló: mago, Boszorkány: bruja, Főnixmadár: ave de fénix, Farkas: lobo( lobo de sangre- vérfarkas), Sárkány: dragon, Vámpír: vampiro Szellem: fantasma
Szirének: sirenas, Krónikás: cronista, Mester: maestro, Feladat: tarea, Kirándulás: excursión
Főnixek; Boszorkányok, varázslók; Halhatatlanok; Szirének.
És a szereplők:
Fabeer család: Morgan, Alexis, Tabita, Petronius. Switlon:  Sonja, Solon. Derov: Amarilla, Noah, Izodor. Calawey: Maxim, Hannibal, Benjamin. Cronista: Robin, Aida, Taddeus. Sonido: Valentin, Nicodemus, Sebastian. Zafira hercegnő, Romero herceg, Konstantin herceg, Ludmilla hercegné. Moon: Nina, Gordon, Julius, Noel, Sába. Merryton: Lionel, Gabriel, Raul. Metal: Orestes, Sergius. Noble: Ramon, Mario. Serpiente: Nadja, Jazmin, Edison. Víbora: Miranda, André, Zackarias, Laslie, Simone, Cornel.
Elwora: Olimpia, Marius, Oliver. Caballo: Ahmed, Caleb, Adrian, Seherezade, Azalea. Gergor: Dalton, Viola. Sombra: Jordan, Axel, Nataniel, Babett. Vegalock: Irina, Aurélia. Carew: Gloria, Izabella, Demetria. Gato: Deborah, Ariel, Auróra, Celina. 
Akkor jöjjenek az évfolyamok.
4. évfolyam: Amarilla, Nikodemus, Morgan, Solon, Maxim, Romero, Olimpia, Dalton, Caleb, Irina, Aurélia, Nina, Nadja, Lionel, Orestes, Zackarias, Andé,
3. évfolyam: Alexis, Tabita, Noah, Sonja, Robin, Viola, Seherezade, Marius, Axel, Gloria, Auróra, Jazmin, Gordon, Julius, Gabriel, Kornel, Sergius.
2. évfolyam: Petronius, Benjamin, Hannibal, Taddeus, Azalea, Oliver, Babett, Ahmed, Demetria, Izabella, Edison, Ramon, Noel, Raul,
1. Évfolyam: Aida, Valentin, Izodor, Sebastian, Zafira, Jordan, Nataniel, Adrian, Ariel, Celina, Deborah, Sába, Miranda, Mario, Laslie, Simone,